Életrajz

   Lucy Maud Montgomery Clara Woolner MacNeill és Hugh John Montgomery lányaként, 1874. november 30-án látta meg a napvilágot a Prince Edward-szigeti Clifton városban. A Lucy nevet anyai nagyanyja után kapta, míg a Maud nevet édesanyja választotta.
  Anyja és apja családja egyaránt becsületes, rendes és igen fontos família volt. Mind a MacNeillek, mind a Montgomery-k Skóciából érkeztek a szigetre körülbelül 100 évvel Maud születése előtt. William MacNeill, Maud anyai dédapja tagja volt a Prince Edward szigeti törvényhozó testületnek 1814 és 1834 között. Donald Montgomery, Maud apai nagyapja pedig a Prince Edward szigeti Parlamentnek volt a tagja mintegy 34 évig, valamint 20 évig szolgálta a Kanadai szenátust is.
  Maud kétévesen elvesztette anyukáját, ezért nagyszüleihez Alexander és Lucy MacNeill-hez költözött a sziget északi partján fekvő falucskába, Cavendish-be. Új otthona közelében rengeteg rokona lakott, ám köztük nem talált játszótársat, amíg iskolába nem ment. Ennek ellenére sosem volt magányos vagy boldogtalan. A ház ugyanis tele volt könyvekkel, és voltak képzeletbeli játszótársai is.
  Ezalatt Maud édesapja Prince Albert-ben telepedett le. Újra megházasodott, munkát is talált: kormányhivatalnokként és ingatlanügynökként dolgozott. 1890-ben Maud édesapjával nyugatra költözött és tizenhat év után újra együtt éltek. Prince Albert gyorsan fejlődő város volt, és nap mint nap többet termelt. Maud szeretett apjával élni, és örült hogy megismerhette az ország ezen részét is. Ezalatt az idő alatt a Charlottetown-i Patriotban (Hazafi) az első oldalon jelent meg első írása, egy vers, s a következő év júniusában egy cikkét a Prince Albert-i Times-ban közölte.
  Sikeres volt Prince Albert-ben, ám 1891-ben honvágya lett, és ezt az érzést tett követte: visszaköltözött a hőn szeretett Prince Edward-szigetre. Ám a nyugaton szerzett tapasztalatai sokat jelentettek számára és szívesen gondolt később vissza az ott töltött évekre. A szigeten tanárként dolgozott egy kis faluban, de nem adta fel a reményt, hogy egy szép napon író lesz.
  A következő pár év alatt a tanítás mellett írt. Verseit, cikkeit és történeteit gyakran kiadták, s így egy kis plusz pénzre tett szert. 1898-ban nagyapja meghalt, s ezért ismét Cavendishbe ment, hogy gondoskodjon nagyanyjáról. Tizenhárom éven át segítette, ápolta nagyanyját, aki végül 1911-ben meghalt. Ezalatt a tizenhárom év alatt csak egy évre hagyta magára nagyanyját. 1901 és 1902 között Halifaxban a Dialy Echo-nál (Napi visszhang) dolgozott mint író és nyomdai korrektor. Meglehetősen jól keresett és Kanada egyik legsikeresebb újságírója lett.
  Habár szerette a munkáját az újságnál kénytelen volt visszatérni nagyanyjához, akinek nem volt már elég pénze, hogy bejárónőt tartson. Maud nem volt boldogtalan vagy csalódott ezalatt az idő alatt, mert nagyon szerette Cavendish-t. Bár a szépség, ami körülvette az otthonában már nem volt elég számára. Teltek az évek, és saját családra, férjre vágyott. Amikor a Prince Edward-szigeten falusi tanítónőként dolgozott, szerelmes lett egy fiatal gazdába, akivel végül azért nem házasodott össze, mert túl alacsony volt a férfi társadalmi helyzete. Nemsokára találkozott egy presbiteriánus lelkésszel, Ewan MacDonald-dal, akibe ugyan nem volt szerelmes, de tisztelte társadalmi és intellektuális helyzetét, ezért titokban eljegyezték egymást, de addig nem házasodtak, össze, amíg Maud a nagyanyjáról gondoskodott. Miközben nagyanyját ápolta nagyon magányos volt, és elkezdett kételkedni vallásában, amit a nagyszülei hagytak rá. Ők szigorúan presbiteriánusok voltak, amiért gyerekkorában nem különösen rajongott, bár később ezt igencsak megbánta. 1902 és 1911 között elég szigorú volt önmagával, annak ellenére, hogy egyre nagyobb sikereket ért el írói karrierje során. Egyik műve meglepően nagy sikert aratott, és ez felvidította őt egy időre.
  Az Anne of Green Gables (szószerinti fordítás szerint Anne/Anna a Zöld Oromból, ám a magyar fordítás szerint a mű címe Anne otthonra talál) rövid részletekben rendszeresen megjelent egy lányoknak szóló újságban. Maud beleszeretett szereplőibe és ezért a történetet kibővítette egy könyv hosszúságúra. Öt kiadóhoz is elküldte a kéziratot, ám mindegyik visszaküldte, nem csoda hát, hogy elment a kedve a további próbálkozásoktól, és félrerakta a művét. Néhány hónappal később azonban ismét elővette és egy-két dolgot megváltoztatott, majd újra elküldte. A kiadó elfogadta és 1908 júniusában megjelent a könyv. A kiadó tanácsára Montgomery hozzá látott a folytatáshoz.
  Maud nem értette, hogy lett könyve hogyan ért el ekkora sikereket. Könyvét eredetileg a fiatal lányoknak szánta, ezért aztán eléggé meglepődött, amikor rengeteg levelet kapott mindenféle korú és nemű emberektől, beleértve más híres írókat is. Összesen nyolc könyvet született Anne-ről és családjáról, az utolsót 1939-ben adták ki.
  Maud nagyanyja 1911-ben elhunyt, és végre összeházasodott Ewan MacDonald-dal. Három hétig tartó nászút után Ontario államba költöztek, ahol Leskdale-ben, egy kis közösségben, MacDonald tiszteletes lett az új lelkész. Az írónőnek tetszett ugyan Leskdale, elbűvölőnek tartotta, de bevallotta hogy nem "szereti". Ez nem a Prince Edward sziget volt, és nem is az általa annyira kedvelt Cavendish.
  Nagyon komolyan vette a lelkészfeleség szerepét. Megpróbálta ellátni azt a vezetést a közösségben, amiről úgy gondolta, hogy a lelkész feleségének feladata. A felelőssége nagyot nőtt, amikor megszületett két fia, 1912-ben Chester, 1915-ben pedig Stuart (1914-ben egyik gyermeke halvaszületett). Rengeteg elfoglaltsága mellett így is jutott egy kis ideje az írásra, s így 1912-ben és 1913-ban kiadott rövid történeteket tartalmazó könyveket és egy verseskönyvet is. Ha még ezen kívül is volt egy kis szabadideje, szívesen olvasott és gyakran megtárgyalta az általa olvasott könyveket a barátaival és levelezőtársaival.
  Annak ellenére, hogy a MacDonald család boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt, a problémákkal küszködtek. Ewan depressziós lett és ez igencsak megnehezítette Maud életét. Maud vidám képet vágott, ám igazándiból nehezen birkózott meg azzal, hogy milyen nyomorúságosan érzi magát a férje. Ő is kezdte magát unni a templomi munkák során és egy kissé megunta az életét. Egész életében a szigetre volt szüksége, hogy felfrissítse a kedélyét, és hogy kedve legyen élni.
  Az 1930-as évek vége nem volt valami fényes Maud számára. 1937/38 telén elkapott egy influenzát, és egy ideg-összeroppanáson is keresztül ment. 1939 tavaszán már jobban érezte magát, de továbbra is terhelték kötelezettségei. 1942. április 24-én Maud meghalt. Cavendishben temették el egy kis temetőben, majd két évvel később Ewan is követte őt.