|
|
|
|
|
|
A zongora alatt
Cím: A
zongora alatt
Eredeti cím:
Under the Piano
Év: 1995
Szerep: Rosetta
Basilio
Cikkek:
· Láng Attila D.: A zongora alatt
(elemzés)
Képek: 1 | 2 | 3
| 4
| 5 | 6
Láng Attila D. - A zongora alatt (elemzés)
Ezt a
Followst meg kell enni. Láttam már jó alakításokat, de ez... sose szerettem
dolgokról szuperlatívuszokban beszélni, úgyhogy nem is mondok többet. Csak
kicsit beavatom azokat, akik nem láthatták az öt perce véget ért
filmet.
Rosetta a húszas évek végén született,
amikor még nem ismerték az autizmus szót -- ez el sem hangzik a filmben. Rosetta
egyszerûen: beteg. Ötéves korában sem beszél meg, viszont felháborodottan rázza
a rácsos ágyat, amikor az operaénekesnõ mama valamelyik tanítványa hamisan
énekel. Nyolcévesen egyszer becsörtet a szobába és kitartóan csapkodni kezdi a
zongora egyik billentyûjét -- azt a hangot, amit a tanítványnak énekelni
kellene. Ennek persze senki sem örül. Ettõl eltekintve azonban nem vesz jobban
tudomást a világról, mint egy kõdarab.
Az elsõ megdöbbentõ jelenet az asztalnál történik nyolcéves
korában, amikor a dadus fel akarja vágni Rose nõvére, Franny tányérján a húst,
mivel Franny jobb keze születése óta béna. A mama rendreutasítja, neki is meg
kell tanulnia késsel-villával enni. Rose közben úgy vagdossa a húst a saját
tányérján, mint egy automata. Egyszer csak oda sem nézve elveszi Franny elõl a
tányért és odarakja a magáét, a felvágott hússal.
Rose igazi jelleme felnõttkorában mutatkozik meg, amikor
Cassandra van Wyck és Holly Clayton után Follows átveszi a szerepet. Jelleme
tömören meghatározva: robot.
Ez az érzés
alakult ki bennem egyre jobban, ahogy Rosettát figyeltem. Sérült agya
szabályszerû robottá teszi, aki nagyon fejlett ugyan a valódi gépekhez képest,
de mégiscsak gépszerû élõlény.
Meghatározott
programjai vannak, amelyeket feltételes reflexek indítanak el. Ha két fémtárgy
összecsörren, felkapja a fejét, mereven néz és kijelenti: b. H. Cisz. Abszolút
hallása van, _kétségtelenül._ Imádnivaló szavajárása ez a "kétségtelenül", amit
folyton odatesz a mondatai mögé, s mondatai többnyire nem egyebek, mint a
hallott mondatok ismétlései. De nyelvtanilag helyesen: amit úgy mondanak neki:
"te", azt úgy mondja vissza: "én"!
Elõbb dudorászik, mint beszél, ötéves korában arra lesznek
figyelmesek, hogy az aznapi énekóra anyagát zümmögi az ágyban. Késõbb az
Esõembertõl is ismert rádiószövegeket mondja, a reklámokat darálja gépiesen,
rádióhallgatás közben és egyébkor. Ez a stílus meg is marad, de igazi
kommunikációra is képes az emberekkel, ha speciális módon is.
Franny (Amanda Plummer) tudja, hogy Rosettát be kell
programozni az életre. Egy alkalommal azt mondja neki: ha egy fiú molesztálni
próbálja, mondja azt, hogy _fordulj fel._ Fordulj fel, ismétli Rose, s ezt
mondja utána apjának és egy ismerõsüknek, amikor azok búcsúzkodnak. De késõbb a
munkahelyén valóban molesztálni akarja egy fiú, s ekkor Rosettában elindul a
program és azt mondja: _fordulj fel. Fordulj fel._ S ezzel meg is oldódik a
helyzet, a többiek közbelépnek.
Számtalan
feltételes reflexe van, akadnak visszatérõk, mint a kutyaugatás, amire már
gyerekkorában is visszaugat -- éppoly görcsösen, összeszorított szájjal, ahogy
minden mást tesz --; s vannak egyszeriek, mint a sánta szakács, akit meglátva
utánaered, pontosan ugyanúgy sántítva, egyszerre lépve vele. Franny abbahagyatja
vele, a többiek háborognak, a szakács mulat a viccelõdésen. Pedig csak automata
cselekvés. Hasonló történik apja halálakor, amikor sírni látja Frannyt, s
ugyanúgy kezébe temetve arcát sírva fakad. Mikor Franny azt mondja, hagyja abba,
abbahagyja, azt mondja: sírtam; s elsorolja, mit tett még, húsz ev távlatából
visszaidézve a dátumokat, amikor lehorzsolta a térdét, elvágta az ujját. Máskor
is sokszor tesz ilyet.
Rose intelligens,
tanítható robot. Franny állást keres mindkettõjüknek, s több kísérlet után egy
kórház konyhájában alkalmazzák õket. S itt Rose jobban dolgozik, mint Franny,
aki beteg kezét nem nagyon tudja hasznosítani, Rose viszont fizikailag ép, s
mivel azt mondták, hogy fél centi vastag szeleteket vágjon, ne másfél centi
vastagokat -- hát fél centi vastagokat vág, nem másfél centi vastagokat,
kétségtelenül. Gyorsan és jól dolgozik, s munkába állásakor át tudja állítani
napirendjét ennek megfelelõen.
Márpedig a
napirend rendkívül fontos. Apja halálakor legfõbb gondja az, hogy szombat van,
ilyenkor apával cukrászdába megyünk. Mikor elesik az utcán és eltöri a lábát,
nem mehet munkába, de nem érti meg, nyolckor kezdünk, nyolckor kezdünk, alig
lehet visszatartani.
S ha
megakadályozzák abban, amit tenni akar, akkor baj van. _Összezavarodik benne a
programozás,_ elõször szájába kapja kezét, majd egyre hevesebben tombolni kezd,
ilyenkor csak egyvalaki tudja lecsillapítani: Franny.
De Franny férjhez megy és egy másik városba költözik. Rose
látszólag nem fogja fel, a legteljesebb lelkinyugalommal integet a nászutasok
után. De amikor levelet kap Frannytõl, pontosan tudja, hogy tõle jött, s egyedül
is olvassa el. Idõsödõ anyjuk (Teresa Stratas) mégsem képes gondoskodni róla,
lecsillapítani dührohamait; inkább õ vált ki nem egyet azzal, hogy apróbb
átrendezéseket tesz Rosetta életében, aki egy éjjel ammóniát iszik, meg akar
halni, mert a mennyben már nem fáj, és odafönt apa spagettit eszik Willy
bácsival, kétségtelenül. Mint minden mást, ezt is félig felfogja, félig nem.
Kórházba kerül, s az elmeorvosok karmai közé.
Franny felháborodva tér haza, s ígéretet kap anyjától, hogy
hazahozza Rosettát. Õ is hazaköltözik férjével, hogy húga mellett lehessen. De
Regina Basilio hagyja magát rábeszélni, hogy egy elfekvõbe küldje lányát, hisz
õvele történhet valami. Franny végül aláíratja anyjával, hogy ráruházza a
gyámságot Rose fölött.
A temetõben
Rosetta monoton közli anyja és apja halálozási dátumát, s hogy milyen idõ volt
aznap. Anya most spagettit eszik Willy bácsival. Inkább apával eszik spagettit,
feleli Franny, Rose egyetért. S ahogy hazamennek: két teljesen szokványos emberi
lény.
Blair Ferguson forgatókönyvében kitalált alakok szerepelnek, de Franny és Rosetta több valóságos személy keverékei. A film rendezõje Stefan Scaini, kétségtelenül.
Elemzés
Hadd
elemezgessem Rosettát még egy kicsit.
Miben is különbözik Rose agya másokétól? (Azt leszámítva,
hogy Rose-nak voltaképpen nincs agya. Valamennyi testrészét Followstól és a két
gyerektõl kapta kölcsön, hiszen ugyanolyanok, mint bármely normális ember
testrészei. De az agya nem ugyanolyan, ezt nem kaphatta tõlük. Mondhatni,
Ferguson és Scaini készített neki egy külön agyat.)
Az _elmebetegek_
(például a skizofrének) jelentõs részben teljesen normálisak, de egy ponton hiba
van bennük, például minden apróságtól sírva fakadnak vagy kutyának képzelik
magukat.
A valódi _õrültek_ teljesen megbomlott elmével bírnak, legtöbbjuk
csak néhány rutincselekvést képes ismételgetni.
A _szellemi fogyatékosok_
ezzel szemben többé-kevésbé hibátlanul gondolkodnak, de károsodas van az agyuk
és testük többi része közötti kapcsolatokban; ez leggyakrabban a beszédkészséget
és a motorikus képességeket illeti, de õk errõl tudnak, s koncentrálással,
gyakorlással ellensúlyozni tudják. Többnyire lassan is tanulnak.
Az _agysérültek,_ értve azokat, akik felnõttkorukban
sérültek meg baleset következtében, általában a szellemi fogyatékosokhoz hasonló
módon sérülnek, gondolkodásuk érintetlen marad. Az amnéziások viszont minden
szempontból épek, csupán emlékeik egy része törlõdött ki.
Rose
egyik kategóriába sem tartozik, õ teljesen külön, egyedi típus: _autista._ Nem
elmebeteg (noha _az elméje beteg_), hiszen nemcsak egy részletben abnormális.
Nem õrült, hiszen kapcsolata van a külvilággal. Nem szellemi fogyatékos (noha
_szellemiekben fogyatékos_), hiszen gondolkodása teljesen más pályákon mozog,
mint bármely más emberi lényé, épeké és sérülteké -- kivéve a többi
autistát.
Eleinte leginkább kis állatra
emlékeztet, bár a hasonlat sántít. Az öt-nyolcéves Rose egyfelõl fejletlenebb az
állatoknál, lásd a jelenetet, amikor belemarkol a tányérjára tett kuglófba s két
marka közt szórogatja a morzsákat. (Más gyerekek is játszanak az étellel, de
nála nem errõl van szó, kétségtelenül.) Nem lehet kideríteni, azért-e, mert nem
ismeri fel az ennivalót, mert nem tanult meg enni, vagy egyszerûen csak nem
éhes, netán nem szereti. Ám másfelõl fejlettebb is náluk, hisz amikor bemászik a
zongora alá s megkopogtatja a hangszert, amikor nagyon korán tanúságot tesz
abszolút hallásáról: emberi képességeket mutat fel, emberi
módon.
Elsõ nagyon bonyolult cselekvése a hús
felvágása Frannynek, amivel bemutatja, hogy igenis értelmes lény. Innentõl
adhatunk neki esélyt, hogy egyszer bizonyos önállóságra tegyen szert, sõt hogy
egyáltalán megérje a felnõttkort. Ahogy a húst vagdossa kevéssé összpontosított
mozdulatokkal, a kuglófos jelenet fényében nem tulajdonítunk neki jelentõséget;
semmilyen jelét nem adja közben, hogy tudomást venne a világról és a jobbján ülõ
Frannyrõl. Csak amikor oda sem pillantva, hang nélkül megfogja Franny tányérját
és kicseréli a magáéval, ébredünk rá, hogy megindult az emberréválás felé.
Rose érzékszervei természetesen
hibátlanok, de agya rendellenesen szelektál az észlelések között. Szinte
véletlenszerû, hogy mi jut át a vastag páncélon, ami elválasztja õt a
külvilágtól. Ebben a néhány másodpercben mégis átjutott minden információ, ami
szükséges volt tette végrehajtásához.
Látnia kellett maga mellett Franny tányérját, azazhogy
tudatosulnia kellett benne, hogy látja. De Franny és a dadus arcát már nem
láthatta, hiszen mellette ültek, õ pedig szokás szerint mereven elõre nézett.
Hallás útján értesült arról, hogy anyja megtiltja a dadusnak a hús felvágását, s
valószínûleg megint csak látásával észlelte, hogy a dadus csakugyan nem is vágja
fel a húst. S most jön, amire már semmilyen élõlény nem képes a homo sapiensen
kívül, még legfejlettebb õskori elõdeink sem. Rose megállapította, hogy õ fel
tudja vágni a húst, Franny pedig nem -- holott felnõtt, épelméjû emberek is
gyakran meglepõdnek, ha azt tapasztalják, hogy másvalaki nem rendelkezik az õ
természetes vagy annak vélt képességükkel --; hogy ennek következtében Franny
akár éhen is maradhat, vagy kényelmetlen, bosszantó és megalázó viaskodásra
kényszerül az evõeszközzel és a hússal; hogy az õ tányérján ugyanolyan hús van,
mint Frannyén, tehát ha felvágja és kicseréli, Franny hozzájut a könnyen
fogyasztható ételhez, s õ maga sem rövidül meg; hogy hol van pontosan Franny
tányérja; és hogy elõször el kell vennie Franny tányérját, csak aztán teheti a
helyére a sajátját, miközben Frannyét a másik kezével a levegõben kell tartania,
úgy, hogy ne essen le róla a hús. (A két kéz külön, összehangolt használata csak
kilenchónapos korban alakul ki az egészséges gyerekeknél, az agykárosodottak egy
része pedig soha nem tanulja meg igazán jól.)
Ebben a helyzetben egy egészséges nyolcéves gyerek
többféleképpen reagálhat.
1. Csúfolni kezdi
Frannyt, amiért nem tudja felvágni a húst (testvéreknél ez
ritka).
2. Tüntetõen csatlakozik
szüleihez és biztatni kezdi Frannyt a hús felvágására.
3. Frannyhez
csatlakozik éppoly tüntetõen, csak azért is felvágja neki a húst és dacosan
várja a szülõi megtorlást.
4. Segíteni kezd
Frannynek, tanítani kezdi, hogyan vágja fel a húst, belehelyezkedve nõvére
helyzetébe és átgondolva, hogyan használhatja az evõeszközt béna kezével.
5.
Elhatárolja magát az egésztõl, de szemébõl kiolvasható, hogy azért igenis van
véleménye.
Rose egyiket sem tette. Csak a tényekre
vagy tényeknek tartott dolgokra szorítkozó agymûködésével megállapította a
tényállást. Kiválasztotta a szükséges stratégiát (azt, hogy fel fogja vágni
Frannynek a húst) és taktikát (hogy pontosan milyen mozdulatokkal fogja tenni).
Nem mintha nem értett volna egyet anyja pedagógiai elképzelésével, amivel
mellesleg _én_ nem értek egyet, ez aligha fordult meg a fejében. Franny gondban
volt és õ segíteni tudott neki; de nem állt azon a szinten, hogy felismerhesse:
Frannynek valóban hosszú távú segítségre is szüksége lenne, meg kell tanulnia
felvágni a húst. (Bár ha én vagyok ott, ezzel az agyammal, ugyanúgy felvágom
neki.) Rose nem várt köszönetet, nem érdekelte, hogy tettének lehet-e
következménye – azon kívül, hogy Franny meg tudja enni a húst -- és milyen. Csak
a jelenre koncentrált, mint késõbb is egész életében, az éppen szükséges
cselekvésre. "Gépiesen" felismerte, hogy feladat áll elõtte; kidolgozta a
feladat végrehajtásának módját; és végrehajtotta a feladatot. (Gépiest mondtam,
mert cselekedete csakugyan ilyennek tûnik, de idézõjelbe tettem, mert belátható
idõn belül nem leszünk képesek olyan gépet szerkeszteni, ami ezt ilyen
sokszorosan összetett módon tudja! S még a legintelligensebb állatok sem jutnak
el idáig.)
S ha már itt tartunk, a következmény az lett, hogy a szülõk
bosszankodtak, amiért Rose ellenszegült nekik. Nem értették meg, hogy Rosetta
ezzel a néhány mozdulattal váltott jegyet az életbe.