Idézetek

Ezen a lapon szeretném összegyűjeni az olvasók kedvenc Anne idézeteit. Nem kell mást tenned, csak elküldeni erre az e-mail címre a kedvenc idézetedet és kész. Remélem minél több idézet összegyűlik, úgyhogy nyugodtan küldhetsz több idézetet is - amennyi csak eszedbe jut! Ja, és elég elég megadnod a kötetet, az oldalszámot és a bekezdést, de pontosan határozd meg az idézet elejét és végét!

Noryta kedvencei:

„Ha nem tudsz vidám lenni, csak oly vidám légy, amennyire kitelik tõled.”  (Mrs. Lynde)

„Bármire is vágyunk, bármit is kapjunk az életben, mindenért fizetni kell, és bár jó sóvárogni egy kitûzött cél után, az elérését nem adják olcsón - a pontos ellenérték munkában, önmegtagadásban, idegességben és csüggedésben mérhetõ.” (Anne)

Vereskuti Zita kedvencei:
„Virág fakad, ahogy a gondok
Ösvényén lába lépked,
Szépséggel kecses ívet ő ad
Sorsunk zöld menetének.”

„-És Mr. Donnel szépreményű fiát megbarátkoztattad már a szenthez illő nevével? (Gil St. Clair-ről)
-Meg ám, eleinte majdnem beletört a bicskám!”

„Aki a vesszőt kíméli, a fiát nem szereti.”

„túl fiatal és ártatlan a tanításhoz”(Mr. Harrison Anne-ről)

„háromszor nyoszolyólány, egyszer sem menyasszony”

„diótörővel keresztezett jéghegy”(Kathereine Brooke-ról)

„Az ételszagra ernyőt lehet akasztani, olyan sűrű.”

„egy batyunyi lehetőség”(Diana kisbabája)

„Anne-hez
Függönyét midőn leereszti
S egy csillagot tűz rá az este,
Ne feledd, van egy hű barátod,
Sorsa bármily távolra vesse.” (Anne otthonra talál)

„Ha két szerető szív egymásra lel,
Csak a halál választja őket el.”

„Találkozások és elválások sora az élet.”

„ a centúrió az, aki  száz évig él”

„a Te leg-anne-bb Anne-d”

„Jómodor tekintetében a kutya fejhosszal vezetett.”

„Sok dolog van, mit nem rögzít szabály
Óriási a tudásanyag,
Mit egyetemen nem tanítanak,
S nem tanul meg ki iskolába jár.”

„A világot megtapasztaltam én,
Elillant róla a költői fény.”

„Ha az ember nem ragyoghat úgy, mint egy csillag, ragyogjon úgy, mint egy gyertya.”

„Saját kusza szövevényünk behálóz,
Mikor először fordulunk csaláshoz.”

„Isten az égben, boldogság idelent!”

„Piros a rózsa,
Fehér a zsálya,
Édes a cukor,
Édesebb vagy nála.”(Davy Anne-nek)

„Matthew importált árvája”

„Minden reggel újrakezdés,
Minden reggel új világ.”

„Kíváncsi vagyok, vajon sikerül-e valaha is magamfelé hajlítani a szívét!”(Gil Anne-ről)

Orsi kedvencei:
„Álmomban sem jutna eszembe, hogy egy kislányt neveljek fel.” (Anne otthonra talál)

„Ön bizonyára Matthew Cuthbert a Zöldmanzárdos-házból? -kérdezte valami egészen különösen tiszta, édes hangon. -őszintén örülök a szerencsének. Már attól tartottam, hogy nem jön értem és elképzeltem, mi minden jöhetett közbe. Elhatároztam, hogy ha ma este nem jön értem, akkor a kanyarban álló nagy vadcseresznyefára mászom fel, és ott töltöm az éjszakát. Egy csöppet sem félnék, és csodálatos lenne egy fehér, virágba borult vadcseresznyefán, a holdfényben aludni, nem gondolja? Az ember azt képzelhetné, hogy egy fehér márványpalotában időzik, nem” (Anne otthonra talál)

„Még soha senkihez sem tartoztam, legalábbis nem igazán.” (Anne otthonra talál)

„Hát nem gyönyörű? Mire emlékezteti az az út széléről idehajló csupa fehér és virágcsipkés fa? -kérdezte.
Matthew tanácstalanul felelte:
-Nem t'om.
-Jaj hát persze hogy egy menyasszonyra! Egy hófehér ruhás menyasszonyra, aki leheletfinom, könnyű fátylat visel. Én ugyan még soha nem láttam ilyet, de el tudom képzelni, milyen lehet. Én nem is számítok arra, hogy menyasszony váljék belőlem. Olyan csúnyácska vagyok, hogy úgysem kéri meg senki a kezem. Csak legfeljebb egy külföldi hittérítő. Azok, azt hiszem, nem nagyon válogatósak.” (Anne otthonra talál)

„A hajón egy fikarcnyit sem voltam tengeribeteg. És Mrs. Spencer sem, pedig vele gyakran előfordul. Azt mondta, hogy azért nem maradt ideje a tengeribetegségre, mert állandóan engem kellett figyeljen, nem esem-e a vízbe. És azt is mondta, hogy páromat ritkítom a tekergésben. De ha ezzel megmenthettem a tengeribetegségtől, akkor igazán jót tettem a tekergéssel, nem? ” (Anne otthonra talál)

„Hát nem nagyszerű, hogy annyi minden van, amit meg kell ismerni? Az ember szinte repes az örömtől, hogy ilyen érdekes világon lehet. Feleolyan izgalmas sem lenne, ha mindent ismernénk, nem? Akkor nem maradna tere a képzeletnek, nem?” (Anne otthonra talál)

„És kinevetnek, mert nagy szavakat használok. De ha az embernek nagy gondolatai vannak, akkor nagy szavakkal kell kifejezni őket, nem? ” (Anne otthonra talál)

„Ez Barry tava - közölte Matthew.
Anne rosszallóan rázta a fejét:
-Ez a név sem tetszik - mondta. - Nevezzük el, mondjuk, a Fénylő Vizek Tavának. Úgy bizony, ez a név illik rá. A borzongástól, ami átfut rajtam, tudom, hogy így van. Ha olyan nevet találok, ami pontosan illik a viselőjéhez, borzongást szoktam érezni. Önt is meg szokna valami borzongatni?
Matthew elrágódott a válaszon.
-Hát, ami azt illeti, igen. Azok az ocsmány fehér kukacok, amik feltúrják az uborkás ágyásokat. Már a látásuktól felfordul a gyomrom.
-Ó, azt hiszem, nem ugyanarról a borzongásról beszélünk. Vagy mégis? Nem lehet szoros kapcsolat a kukacok és egy fénylő vizű tó között, nem?” (Anne otthonra talál)

„Ó, a hídra értünk! Most szorosan becsukom a szemem, mert a hídon mindig félek átmenni. Igazán nem tehetek róla, de mindig azt képzelem, hogy épp amint a közepére érünk, a híd összeomlik, mint egy rugós bicska, mi meg becsípődünk. Így aztán becsukom a szemem. De azért mégis mindig kinyitom, amikor azt hiszem, hogy már a közepén járunk. Tudja, azért, mert ha a híd tényleg összecsuklik, akkor azt szeretném látni. Micsoda remek robajjal járna! Az egészben azt élvezném a legjobban. Hát nem nagyszerű, hogy annyi minden szeretnivaló van a világon?” (Anne otthonra talál)

„Ha maga árva volna és egy olyan helyre érkezne, amiről azt hiszi, hogy az otthona lesz és ott tudja meg hogy még sincs szükség magára, mert nem fiú, akkor maga is sírna! Ó, ez a legtragikusabb dolog, ami velem történt! ” (Anne otthonra talál) 

„Hogy hívnak?
A gyermek egy percig tétovázott, majd buzgón kérdezte:
-Szólítana, kérem, Cordéliának?
-Hogyhogy Cordéliának? Így hívnak?
-Ne-e-em, nem egészen, de úgy szeretném, ha így hívnának. Olyan leírhatatlanul elegáns név!
-Fogalmam sincs, mi a csudáról beszélsz. Ha nem Cordélia a neved, akkor hogy hívnak?
-Anne Shirleynek -adta meg a kislány vonakodva a választ -, de kérem,nagyon kérem, hívjon Cordéliának! Önnek úgyis mindegy, hogyan hív, ha csak rövid ideig maradhatok. Ez az Anne olyan romantika nélküli név.
-Még hogy romantika nélküli, szamárság! Az Anne rendes, hétköznapi, praktikus név. Nem kell szégyellned.
-Ó, én nem is szégyellem -magyarázta Anne-, csak a Cordélia annyival jobban tetszik! Mindig arról álmodoztam, hogy Cordéliának hívnak, legalábbis az utóbbi évekbe, mert kisebb koromban Geraldine akartam lenni, csakhogy most már jobban szeretem a Cordéliát. De ha az Anne mellett dönt, akkor is, kérem, "e"-vel írja a végén!
Marilla, aki épp a teáskannával foglalatoskodott, elnyomott egy újabb, kissé rozsdás mosolyt.
-És mit számít, hogy hogy írod?
-Ó, nagyon is sokat! Ezerszer szebben fest. Ön nem szokta látni a lelki szemei előtt a betűket, ha egy nevet kiejtenek, mintha csak nyomtatva lenne? Én igen, és az A-n-n olyan kétségbeejt?, míg az A-n-n-e finom és előkelő. Ha hajlandó Anne-nek hívni, "e"-vel a végén, akkor én megpróbálok beletör?dni abba, hogy nem lehetek Cordélia.” (Anne otthonra talál) 

„Jó éjszakát - mondta kicsit félszegen, de csöppet sem barátságtalanul. Egy fehér arcocska és két hatalmas szem jelent meg meghökkentő hirtelenséggel az ágytakaró felett.
-Hogy hívhatja jónak az éjszakát, amikor tisztában van vele, hogy ez lesz életem legszörny?bb éjszakája? - kérdezte szemrehányóan, majd ugyanolyan gyorsan, ahogy felbukkant, eltűnt ismét. ” (Anne otthonra talál) 

„Jaj, én úgy szeretem, ha valaminek neve van, még ha az egy muskátli is. A névtől olyanokká válnak, mint az emberek. Egyébként is, honnan tudjuk, nem sérti-e meg egy muskátli érzéseit, ha csak muskátlinak hívjuk, semmi másnak?” (Anne otthonra talál) 

„Hallott már olyan emberről, akinek fiatal korában vörös volt a haja, de később, amikor felnőtt, másmilyen lett?
-Nem én, soha az életben - mondta Marilla könyörtelenül -, és nem tartom valószínűnek a te esetben sem.
-Egy reménnyel megint kevesebb - sóhajtotta lemondóan Anne. -Az életem hamvakba holt remények temetője. Ezt a mondatot egy regénybe olvastam, és valahányszor csalódom valamiben, ezt ismételgetem magamban, hogy megvigasztalódjak.
-Ami engem illet, nem látom, mi ebben a vigasztaló - mondta Marilla.
-Ó, hát az, hogy olyan szépen és romantikusan hangzik. Tudja, mintha csak egy regény hősnője lennék. Úgy szeretem a romantikus dolgokat, és a hamvakba holt remények temetőjénél romantikusabbat elképzelni sem lehet, nem? Igazán örülök, hogy nekem is van egy hamvában holt reményem.” (Anne otthonra talál) 

„Ó, arról nem érdemes beszélni, hogy én mit tudok magamról; de ha megengedné, hogy elmeséljem, mit képzelek magamról, az ezerszer érdekesebb lenne. ” (Anne otthonra talál) 

„Apámat Walter Shirleynek hívták, és a bolingbroke-i középiskolában tanított. Anyámat Bertha Shirleynek hívták. Hát nem szép név a Walter és a Bertha? Úgy örülök, hogy a szüleimnek ilyen kellemes hangzású nevük volt. Szégyen lenne, ha az apámat -mondjuk- Jebediahnak hívták volna, nem?
Marilla úgy érezte, hogy e végszóra egy hasznos és ideillő erkölcsi tanulsággal kell csiszolnia a kislány elméjét:
-Azt gondolom, mindegy, hogy valakit hogy hívnak, ha egyébiránt rendes ember.
-Hát nem is tudom -mondta Anne nem túl sok meggyőződéssel. -Egyszer azt olvastam, hogy ha egy rózsát nem rózsának hívnának, akkor is ugyanolyan édesen illatozna, de én ezt sosem tudtam elhitetni magammal. Nem hiszem, hogy egy rózsa éppen olyan szép lenne, ha bogáncsnak, vagy büdös káposztának hívnák. Talán attól még jó ember lehetett volna, ha Jebediahnak hívják, de afelől semmi kétségem, hogy nehéz keresztet jelentett volna egy ilyen név.” (Anne otthonra talál)  

„Miért kell az imádkozáshoz letérdelni? Ha én tényleg imádkozni szeretnék, akkor megmondom, mit tennék. Kimennék egy tágas, nagy mezőre, egyedül, vagy egy sűrű, sűrű erdőbe, és felnéznék az égre úgy, hogy ne is lássak mást, csak azt a végtelen kékséget, és akkor csak érezném a lelkemből felszálló imát.” (Anne otthonra talál)  

„Hát soha sem képzeli a dolgokat másnak, mint amilyenek? -ámuldozott Anne.
-Nem.
-Ó! -Anne-nek elakadt a szava. -Jaj, Miss - Marilla, mit veszít, ha tudná! ” (Anne otthonra talál)  

„Te csak Anne vagy a Zöldmanzárdos-házból - mondta képmásának megfontoltan. - Én pontosan ilyennek látlak, amilyen most is vagy, valahányszor azt szeretném képzelni, hogy én vagyok Lady Cordelia Fitzgerald. De milliószor szebb Anne-nek lenni a Zöldmanzárdos-házból, mint Különösebben Sehová Sem Tartozó Anne-nek lenni, nem?” (Anne otthonra talál)  

„Marilla, ez a gyerek szörnyen sovány és csúnya. Gyere csak ide, kislány, hadd nézzelek meg közelebbről. Isten az atyám, hogy lehet valakinek ennyi temérdek szeplője? És ilyen sárgarépaszínű haja! Gyere csak ide, gyermekem, ne kéresd magad.
Anne oda is ment, no de nem egészen úgy, ahogy Mrs. Rachel elképzelte. Egyetlen ugrással az asszonyság előtt termett: arca lángolt a dühtől, ajka remegett, ahogy egész vékony kis teste.
-Gyűlölöm magát -kiabálta az izgalomtól elfúló hangon, és közben minden szónál lábával dobbantott a padlón. -Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm -és az és az irtózat minden egyes újabb bizonyításához egy erőteljesebb dobbantás járult. -Hogy mer engem csúnyának és soványnak nevezni? Hogy meri azt állítani, hogy szepl?s vagyok és vörös hajú? Maga durva, udvariatlan, érzéketlen asszony!
-Anne! -kiáltott közbe az elszörnyedt Marilla.
De Anne-t nem lehetett eltántorítani: felszegett fejjel, villogó
tekintettel, ökölbe szorított kézzel, a szenvedélyes felháborodás eleven szobraként állt Mrs. Rachel előtt.
-Hogy mer ilyeneket állítani rólam? -ismételte indulatosan. -Örülne, ha azt hallaná, hogy kövér, otromba és egy szikra fantázia sem szorult magába? És nem érdekel, ha ezzel most megbántom magát! Remélem is, hogy így lesz. Maga jobban megbántott, mint korábban bárki, mér akár Mrs. Thomas részeges férje is! Ezt soha nem bocsátom meg, soha, soha!” (Anne otthonra talál)  

„... nem is értem, miért jöttél ki a sodrodból pusztán azért, mert Mrs.Lynde azt mondta, hogy csúnya vagy és vörös hajú. T?led is elégszer hallom.
-Óóó, de micsoda óriási különbség van aközött, ha az ember maga mondja, vagy mások szájból hallja! - jajveszékelte Anne. -Lehet, hogy az ember tudja, hogy így van, de azért titkon reménykedik, hogy mások talán az ellenkezőjét gondolják róla.” (Anne otthonra talál)  

„Büntessen, ahogy akar, Marilla. Bezárhat egy kígyóktól és varangyos békáktól hemzsegő sötét és nyirkos várbörtönbe, tarthat kenyéren és vízen, és egy panaszszavam se hallja majd. De nem kérhetek Mrs. Lyde-től bocsánatot.
-Itt nem szokás sötét és nyirkos várbörtönbe csukni a bűnösöket -mondta
Marilla szárazon -, főképp azért, mert errefelé, Avonlea-ben kevés az ilyen hely.  ” (Anne otthonra talál)  

„Gilbert Blythe? -kérdezte Anne. -Nem az ő neve van a veranda falán Julia Bellével, s felettük egy "Mindenki figyelmébe!" felirat?
-De igen -mondta Diana türelmetlen fejmozdulattal -, csakhogy az biztos, hogy Julia Bellt nem kedveli túlzottan. Hallottam, amikor azt mondta, hogy a szeplőin tanulja a szorzótáblát.
-A szeplőket ne is emlegesd -esdekelt Anne.- Nem vall tapintatra, amikor nekem olyan tenger sok van.” (Anne otthonra talál)  

„Ó, Marilla! -kiáltott fel egy szombat délelőtt, amikor csodás ágakkal megrakva betáncolt a házba.- Olyan boldog vagyok, hogy egy ilyen októberes világon élhetek! Milyen borzasztó lenne, ha a szeptemberből csak úgy minden átmenet nélkül átcsúsznánk a novemberbe, nem? ” (Anne otthonra talál)  

„Mindennek vége -tájékoztatta Marillát.- Soha nem lesz másik barátnőm. Ráadásul még rosszabb helyzetben is vagyok, mert nincs már Katie Maurice és Violetta sem. Egy igazi, hús-vér barátn? után nem is igen érem be a kis képzelet szülte barátn?immel. Megható búcsút vettünk egymástól odalent, a forrás mellett. Szent emlékét örökre megőrzöm. A lehető legszívfacsaróbb szavakat használtam, amik csak eszembe jutottak, és micsoda helyett minőt mondtam, ami sokkal romantikusabban hangzott. Diana nekem adta egy hajtincsét, amit beleteszek majd egy kis zacskóba, és a nyakamban viselem életem végéig. Gondoskodjon, kérem, hogy a sírba is velem szálljon, mert úgy érzem nincs már messze a vég. Talán, ha majd holtan lát kiterítve, Mrs. Barry is bűntudatot érez, és legalább a temetésemre elengedi Dianát.” (Anne otthonra talál)  

„Én amondó vagyok, Anne, hogy nem ártana szert tenned egy kis előrelátásra. A közmondást, miszerint "Ne ugorj a vaksötétbe!", mintha csak neked találták volna ki. Különösen, ami a vendégszobák ágyait illeti.” (Anne otthonra talál)   

„Én is kaptam kankalint, de megvetően visszautasítottam. Sajnos nem mondhatom meg, kitől, mert megesküdtem, hogy annak a személynek soha nem ejtem ki a nevét a számon.” (Anne otthonra talál)   

„Jaj, kiver a veríték, ha a saját lekváros tortámra gondolok! Istenem, Diana, mi lesz, ha nem sikerül? Múlt éjjel is azt álmodtam, hogy egy irdatlan, félelmetes lidérc üldöz, és a feje helyén lekváros torta van.” (Anne otthonra talál)   

„A józan észre hallgatni sokkal jobb lehet, de nekem akkor sem fűlik hozzá a fogam; egy gyakorlatias ember élete olyan sivár és hétköznapi.” (Anne otthonra talál)   

„Azt hittem, a vörös hajnál semmi sem lehet rosszabb, de most már tudom, hogy a zöld haj százszor borzalmasabb” (Anne otthonra talál)   

„Ez a legszörnyűbb a felnőttkorban -és erre csak most kezdek rájönni-, hogy mire az ember megkapja, amire egész gyermekkorában vágyott, a dolog feleannyira sem csodálatos, mint hitte. ” (Anne otthonra talál)   

„Óriási felelősséggel jár, mert csak egyszer próbálhatom meg. Ha mégsem sikerül rendes emberré válnom, nem mehetek vissza hogy elölről kezdjem.” (Anne otthonra talál)   

„Hát nem is tudom...-mondta Jane nem nagy meggyőződéssel. -Végül is, a gyémánt sok mindenért kárpótolhatja az embert.
-Hát én csak saját magam akarok lenni -szögezte le Anne. -Még akkor is,ha soha nem vigasztalódom gyémántokkal. Engem kielégít, ha a Zöldmanzárdos-ház Anne-je lehetek, akinek van egy szép gyöngysora. Matthew ugyanannyi szeretettel ajándékozta nekem, mint amennyit a rózsaszín hölgy gyémántjai érnek.” (Anne otthonra talál)   

„Hiszen bármire is vágyunk, bármit is apjuk az életben, mindenért fizetni kell, és bár jó sóvárogni egy kitűzött cél után, az elérését nem adják olcsón.” (Anne otthonra talál)   

„Gyűlöletesnek érezzük a gondolatát is, hogy örömünk leljük valamiben, ha az, akit szerettünk, nincs már itt, hogy megossza velünk, és szinte azt hisszük, elárultuk a gyászunkat, ha az élet iránt ismét visszatér az érdeklődésünk.” (Anne otthonra talál)   

„Amikor eljöttem az akadémiáról, olyannak láttam a jövőmet, mint egy, a távolban elvesző, egyenes utat. Mérföldekre elláttam háborítatlanul. De most váratlanul kanyarhoz értem. Nem tudom, mi vár rám, ha megkerülöm, de remélem, a lehető legjobb. A kanyaroknak is megvan a maguk varázsa, Marilla. Még csak sejteni sem lehet, mi vár ránk utána: mennyi zöld ragyogás, vagy lágy, leveleken átszűrődő napfény és árnyék vetődik rá, milyen új tájakon, új szépségeken vezet át, milyen újabb kanyarok, hegyek és völgyek várnak rám.” (Anne otthonra talál)   

„Ha az ember éjfélkor bemenne a saját szobájába, kulcsra zárná az ajtót, lehúzná a rolót, és tüsszentene, Mrs. Lynde másnap biztos megkérdezné, hogy szolgál az egészsége.” (Anne az élet iskolájában)  

„Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni.” (Anne az élet iskolájában)  

„Szeretném kivenni a részem a világban a kemény, becsületes munkából… gyarapítani akarom –ha csak egy kevéssel is- az idõk kezdete óta felhalmozódott emberi tudást. Az a sok jó ember, aki elõttem élt ezen a földön annyit tett értem, hogy szeretném kimutatni a hálámat, és legalább ugyanennyit tenni azokért, akik majd utánam jönnek. Az emberi faj iránti kötelességének csak így tehet az ember eleget.” (Anne az élet iskolájában)  

„Én szebbé varázsolnám az életet –mondta Anne álmodozva.- Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem erre vágyom… inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat… több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg.” (Anne az élet iskolájában)  

„A szemem miatt egy öltés nem sok, annyit sem varrhatok. Rendben kell tartanod és meg kell javítanod a ruháikat, pedig utálsz varrni.
-Nem utálok, gyûlölök.” (Anne az élet iskolájában)  

„… meg azt is kérte, hogy legyek mindig kedves Dorához, és védjem meg. Meg is teszem.
-A hajcibálást nevezed te kedvességnek? –érdeklõdött Marilla csípõsen.
-Hááát… viszont nem hagyom, hogy más is cibálja!” (Anne az élet iskolájában)  

„Képzelje csak el, mi lenne, ha valaki úton-útfélen tûkkel szurkálna mindenkibe, s közben folyton elnézést kérne, s arra hivatkozna, hogy nem tud úrrá lenni ezen a rossz szokásán?” (Anne az élet iskolájában)  

„Ne is törõdjön vele, Anne. A legtöbb festék évrõl évre csak csúnyábbra fakul, és ha egy ilyen eleve fertelmes kék színrõl van szó, az csak szebbre fakulhat, higgye el.” (Anne az élet iskolájában)  

„Anne Shirley, te csak felnõttnek tetteted magad! Ha senki sem lát, ugyanolyan kislányként viselkedsz, mint régen!” (Anne az élet iskolájában)   

„„Nászutat” akart. Megkérdeztem, hogy tudja-e, mit jelent, mire azt válaszolta, hogy ez szerinte egy különlegesen szép bicikli lehet, mert a montreali unokatestvére, aki mindig a legszebb, legújabb bicikliket kapja, az esküvõje után „nászúton” járt.” (Anne az élet iskolájában)  

„Ha a csókot látni lehetne, azt hiszem, olyan lenne, mint az ibolya.” (Anne az élet iskolájában) 

„Ismered Lowell mondását: „Az alantas cél, s nem a kudarc a bûn.” Szükségünk van az eszményekre és meg is kell próbálnunk azok szerint élni, még ha nem is mindig sikerül. Az élet sivárabb lenne nélkülük, míg velük nagyszerû és remek. Ragaszkodj csak az eszményképeidhez, Anne.” (Anne az élet iskolájában) 

„Nem tudtad, hogy csak a nagyon ostoba emberek szájból hallani örökösen épkézláb gondolatokat?” (Anne az élet iskolájában) 

„Nekem nem ez a véleményem –tiltakozott Diana.- Az „Anne” név igazán fenséges és királynõi. De nekem a Kerrenhappuch is ugyanúgy tetszene, ha netán úgy hívnának. Meggyõzõdésem, hogy az emberek a maguk képére alakítják a nevüket. Így válik egy név széppé vagy csúnyává. Ma már ki nem állhatom a Josie vagy a Gertie neveket, pedig helyesnek tartottam mindkettõt, mielõtt a Pye lányokat alaposabban megismertem volna.
-Micsoda kitûnõ ötlet, Diana! –lelkendezett Anne.- Úgy élni, hogy széppé tegyük vele a nevünket, még ha eredetileg nem is volt az… hogy így maradjon meg az emberek emlékezetében, mint valami kellemes és szép dolog szinonimája, amelynek eredeti jelentését már el is felejtették. Köszönöm, Diana.” (Anne az élet iskolájában) 

„Mi a baj, Davy? Hol van Marilla és Dora?
-Marilla most fekteti le Dorát –zokogta Davy-, és én azért sírok, mer’ Dora lebukfencezett a külsõ pincelépcsõn, és lenyúzta az orráról a bõrt, és…
-Ó, kicsim, ne bánkódj emiatt! Tudom, hogy sajnálod, de a sírással nem segítesz rajta. Holnapra már nem lesz semmi baja. A sírással nem segíthetünk senkin, Davykém és…
-Nem azér’ sírok, mer’ Dora lepottyant a lépcsõn –szakította félbe Davy növekvõ keserûséggel Anne jó szándékú prédikációját -, hanem azér’, mer’ nem láttam, amikó’ leesett. Hiába, folyton lemaradok minden mulaccságról.” (Anne válaszúton) 

„A bosszú legtöbbször a bosszúállónak okozza a legnagyobb keserûséget.” (Anne válaszúton) 

„Nem kétlem, hogy a jelentéktelenség pocsék érzés lehet, se még mindig jobb, mint amikor az ember olyan nagynak és esetlennek érzi magát, mint én… mintha szétterülnék az épületben. Azt hiszem, azért érezhettem így magam, mert jópár centivel a többiek feje fölé magasodtam. Én aztán nem féltem, hogy egy másodikos rám tapos… inkább attól rettegtem, hogy elefántnak vagy túlméretezett, szigetlakó krumpliszsáknak néz.” (Anne válaszúton) 

„Képzeld csak el Charlie-t egy „fõkötõben” és kötényben –kuncogott Priscilla.- Pontosan úgy festene, mint a nagymamája. Gilberten meg úgy állt mindkettõ, mintha világéletében ebben járt volna.” (Anne válaszúton) 

„Az élet teljességéhez, s a lelki fejlõdéshez a bánat és a megpróbáltatás is hozzátartozik, bár ezt csak olyankor ismerjük el, ha egyik sem fenyeget bennünket.” (Anne válaszúton) 

„Tessék, a regényesség így bosszulja meg magát! Anne jót nevetett, aztán felsóhajtott. Egy leánykori álommal kevesebb. Talán az összes szép remény így veszti el hímporát, amíg csak prózaivá és szürkévé nem fakul mind?” (Anne válaszúton) 

Szabó Zsófia kedvence:
„Tudod Marilla, ami a szívemen, az a számon." - mondta Rachel. (Anne otthonra talál)

ViviAnne Shirley kedvence:
„Õ elmegy innen, de az öreg ház itt marad, különös ablakaival továbbra is a tengert figyeli majd. Gyászosan süvölt majd körülötte az õszi szél, szürke esõ veri, és beburkolja a tengerrõl felkúszó fehér köd, holdfény hullik rá, és megvilágítja a réges-régi ösvényeket, melyeken még a tanító és a menyasszonya sétáltak. A mese bája tovább él azon a régi kikötõparton, a szél hívogatóan fütyül az ezüstös homokdombok felett, és a vörös sziklaöblök felõl szólongatnak a hullámok" (Anne férjhez megy)

Bea kedvencei:
„Végül is talán a romantika nem harsona szó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe, hanem úgy lopakodik mellénk, mint egy régi jó barát, , csendesen, észrevétlenül, talán prózába brkolózva, amíg egy váratlan pillanatban a ráhulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet, talán... talán... a szerelem egy gyönyörű barátságból fakad, oly természetesen, ahogy bimbóból kipattan a rózsa.” (Anne az élet iskolájában)

„A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!” (Anne válaszúton)